Bosszantó rágcsáló fajták a ház körül

Ahogy az idő egyre inkább lehűl és beköszönt a hideg évszak, a különféle rágcsálók is meleg hely után néznek, ahol átvészelhetik a hideg hónapokat és szaporodni is tudnak. Ha patkány és rágcsáló nyomokat fedez fel a ház körül, akkor érdemes mielőbb fellépni ellenük, hiszen idővel komoly károkat okozhatnak.

Rágcsáló fajták, mint az egér és a patkány mindenevőnek számítanak, azonban a lakásban hatalmas károkat képesek okozni, ugyanis szinte mindent megrágnak, ami az útjukba akad. Az állandó rágási kényszer oka, hogy mindkét rágcsáló gyökér nélküli metszőfogakkal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a metszőfoguk folyamatosan növekszik, így állandóan koptatni kell azt. Ez az oka annak, hogy válogatás nélkül szétrágnak mindent, például elektronikai vezetékeket, csomagolóanyagokat, dobozokat, zsákokat, bőr- vagy szövetülést. A papíranyagok és a textíliák elsősorban azért vonzzák a rágcsálókat, mert ezekkel ki tudják bélelni a fészküket. A rágcsálók búvóhelye leginkább a falban, ládákban, ritkán használt élelmiszerek közt található. A hungarocell szigetelés és a gipszkarton sem jelent számukra problémát, sőt a vezetékeket is könnyedén megrágják, ami akár elektromos tűz kialakulásához is vezethet.

Nagyon fontos időben fellépni a rágcsálók ellen, ugyanis idővel rengeteg problémát okoznak, ráadásul nagyon szapora állatok, így idővel akár egér vagy patkány invázióval szembesülhet. Annak érdekében, hogy a rágcsálók táplálékhoz jussanak, gyakorlatilag mindent képesek megrágni. Az egy dolog, hogy büdösek ezek a rágcsálók, azonban ami még ennél is nagyobb probléma, hogy az élelmiszereket is szennyezik és számos betegséget terjesztenek. Ha szeretne bővebb információkat megtudni, akkor mindenképp érdemes ellátogatni a sunikft.hu webáruházba!