Egy sportoló életében is nagyon sok kihívással kell szembenézni, így azok időről időre megviselhetik lelkileg és testileg is. Amennyiben ezeket a problémákat nem kezeljük időben, akkor az nagy mértékben rányomhatja a bélyegét a teljesítményükre is.
Katt ide, ha egy igazán jó szakemberhez szeretne fordulni. Bajnai Nóra nem csak a szakmája iránt elhivatott, de a sport nagy szerelmese is egyben. Melyről az is tanúskodik, hogy immáron 15 éve foglalkozik sporttal, melyet régebben versenyszerűen űzött. Mára már megmaradt az atlétika és a tenisz tiszta szeretete és élvezete. A tanulmányait 2013-ban fejezte be az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kognitív, – és Fejlődéslélektan mesterképzési programján. Majd ezt követően 2015-ig egy továbbképzésen vett részt, hogy a tudását még magasabb szinte emelhesse. Mindezek mellett persze a gyakorlatra is nagy hangsúlyt fektetetett. Így a kutatómunkák mellett, a gyakorlati szakmai fejlődésre is nagy hangsúlyt fektetett. Amely még a klinikai illetve gyermekvédelmi területekre is kiterjedt. A szolgáltatásai nagyon széles körűek és nyitva áll az ajtaja mind gyerekek, mind felnőttek előtt. Akik lehetnek élsportolók, vagy akár amatőrök is.
Az egyik legtöbbek igénybe vett szolgáltatás a sportpszichológiai tanácsadás, amely mindig személyre szabott. Így kifejezetten arra a személyre állítjuk elő, aki igényli a terápiát. Egy-egy ilyen kezelés nagy segítséget nyújthat a kitűzött célok elérésében. Gyakran veszik igénybe olyan problémák esetén, mint pl. sportágválasztás, teljesítményszorongás, versenyszorongás, koncentrációs kihívások, motiváció fenntartás, stb. Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, akkor keressen fel bennünket a bajnainora.hu oldalára kattintva.