Előzetesen talán el sem tudjuk képzelni, az első hónapokban hányszor kell felkelni kisbabánkhoz és ez hosszú távon milyen fárasztó is tud lenni. Éppen ezért meg kell ragadni minden lehetőséget arra, hogy ezeket a pillanatokat megkönnyítsük nem csak magunk, de a kicsi számára is.
Nem véletlenül készül külön éjjeli lámpa gyerekeknek, hiszen az éjszaka közepén felriadva kardinális kérdést jelent, hogy megfelelően tudjunk tájékozódni és képesek legyünk gyorsan cselekedni. A picik nagyjából egy éves korukig még akár 6-7 alkalommal is felébredhetnek éjjel, ám ilyenkor jellemzően csak éhesek, illetve szomjasak. Ha 1-2 percen belül ki tudjuk elégíteni ezeket a szükségleteket, akkor minden esélyünk megvan arra, hogy hamar visszaalszanak. Ilyen szervezetten azonban csak úgy tudunk közbe lépni, ha elegendő fény áll a rendelkezésünkre. Ezt a célt szolgálja az éjjeli lámpa gyerekeknek. Ez a kiegészítő pont elegendő félhomályt biztosít ahhoz, hogy biztonságosan közlekedhessünk a helyiségben (illetve azok közt, amennyiben a baba külön szobában alszik).
Emellett az éjjeli lámpa gyerekeknek általában könnyedén mozgatható, így pelenkázáshoz, etetéshez remekül használható, hiszen pár másodperc alatt megvilágíthatjuk vele a szükséges területeket. Ahhoz, hogy hosszú távon is teljes megelégedéssel alkalmazhassuk az eszközt, nagyon körültekintően kell eljárnunk a beszerzéskor. Az éjjeli lámpa gyerekeknek rengeteg különféle kialakításban elérhető, így aztán könnyedén melléfoghatunk, főképp, ha nem gondoljuk át, milyen funkciók az igazán fontosak számunkra. Fordítsunk kiemelt figyelmet a megbízhatóságra, a fényerőre, illetve a színárnyalatra is. Ugyancsak kardinális kérdés, hogy hová kerül majd a világítótest. Az elhelyezésénél ügyeljünk rá, hogy éjszaka ne zavarja a kisbabát a gondtalan alvásban, ugyanakkor könnyedén hozzáférjünk szükség esetén.