Kiváló HEPA szűrők kedvező áron!

A HEPA szűrők még a II. világháború idején, 1940-ben jöttek létre azért, hogy a levegőből kiszűrjék a különböző szennyeződéseket. A HEPA vagyis High Efficiency Particulate Air-filters (Nagy Hatékonyságú Szemcse Légszűrők) szűrőket először kórházi műtétek során használták, majd olyan üzemekben is használni kezdték ahol kötelező volt a steril környezet például gyógyszergyárakban, vagy számítógép alkatrész gyárakban.

A HEPA szűrők ma már az élet minden területén hasznosak lehetnek, például repülőgépeken, az űrtechnológiában, és akár lakásunkban is, hiszen már léteznek olyan porszívók, amelyek ezzel a HEPA szűrővel rendelkeznek. A HEPA szűrők már képesek a 3 mikronnál nagyobb szennyeződéseket akár 85-99%-ban eltüntetni, valamint az 1 mikronnál nagyobbakat 100%-ban szűrik ki. A HEPA lebegőanyag szűrők esetében a szűrőanyag kompozit keretre lett szerelve, a szűrőanyag pedig lehet mikro-üvegszál, vagy mikro-üvegszálból készült paplan is. Akkor érdemes a HEPA szűrőket használni, ha már a polleneket és finomszemcséket is ki szeretné szűrni a levegőből, nem csak a port és a durva szemcséket.

A HEPA szűrőket tehát főként steril helyiségekben, kórházakban, gyógyszergyárakban. Mikroelektronikai gyárakban, valamint tisztatéren használják. Amennyiben önt érdekelné a HEPA szűrő, és többet szeretne megtudni róla és működéséről, érdemes lehet fellátogatni weboldalunkat, az indufil.hu-t, ahol találhat bővebb leírást. Ha kérdéseket szeretne feltenni, arra is van lehetősége, csak vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal az info@indufil.hu e-mail címen, vagy tárcsázza a +36 96 960 074 telefonszámot és barátságos csapatunk örömmel áll minden kedves érdeklődőnk rendelkezésére és készségesen válaszolunk minden önök által feltett kérdésre.