A céltudatos szuper nagyi

Talán nem is gondolnánk, hogy 70 éves kor felett is léteznek olyan emberek, akik céltudatosak, kedvük kicsattanó, és mindent megtesznek azért, hogy céljukat elérjék, vagy éppen azért, hogy egészségesek legyenek. Az idős beteg embereknek fontos, legyen valaki olyan mellettük, aki segítséget, tanácsot tud adni, olyan helyzetekben, amikor az egészségükről van szó.

Szuper nagyi, így nevezi Papp Rita, dietetikus azt az idős hölgyet, aki dializált beteg, és 10 kg-ot kellett lefogyjon. Ennek az idős nőnek azért volt szükséges, hogy 10 kilót lefogyjon, mert az orvosok csak így vállalták el a transzplantációt. Tudniillik egy dializált betegnek nagyon nehéz fogyni, mivel a fehérjét biztosítani kell, a zsiradékot csökkenteni, de az elegendő energiát is szem előtt kell tartani. A szervezetébe bevitt napi energiánál, 500 kilokalóriával kevesebbel lehetséges, hogy elérje a célt, a testsúlycsökkentést. A hölgy az első napon diétás naplót készített, kellőképpen odafigyelt a táplálékára, és a növényi, állati fehérjék arányára. Minden nap hosszú sétákat tett, mivel megfogadta a dietetikus tanácsait.

A 70 éves hölgy két éven keresztül jár rendszeresen kontrollba, és minden új tanácsot megfogadott. A hosszú küzdelem után 12 kg-ot sikerült fogynia, úgy hogy soha nem szedett fel egy dkg-ot sem. Akkor érezte az, hogy célját elérte, amikor egy éjszaka az orvosok elvégezték a műtétet, és új vesét kapott. Ha ön tanácsot szeretne kapni Papp Rita életmód-tanácsadótól, akkor látogasson el a www.belvarosiorvosicentrum.hu weboldalra. Az oldalon megtalálja a telefonszámot is, amelyen keresztül időpontot kérhet a dietetikushoz. Legyen az a célja, az egészséges élet, és ne feledje, hogy soha nem késő tenni azért, hogy szervezete egészséges legyen.