Pszichológus különféle alvászavarok esetén

A lakosság körében az alvászavar egyáltalán nem ritka. Az alvászavarnak számos különböző fajtája létezik, de ami közös bennük, hogy aki ezektől szenved, annak a nyugodt pihenés csak egy messzi álom marad.

Pszichológus alvászavarha már szívesen lenne része egy pihentető alvásban. Az altatók szedése nem feltétlenül jelent megoldást, ugyanis paradox módon súlyosbíthatják a helyzetet. Az alvászavarnak számos különféle fajtája lehet. A háttérben álló okok is igen változatosak lehetnek. A mentális betegségek közül elsősorban a szorongásos zavarok, szenvedélybetegségek és a depresszió állhat a pihentető alvás útjában. Az álmatlanság az az állapot, amikor a beteg fáradt, aludni szeretne, azonban képtelen elaludni vagy ha el is tud, felületesen alszik, korán felébred. Vannak olyan betegek, akik álmukban furcsa dolgokat művelnek, például alva járnak vagy egyéb cselekedeteket hajtanak végre, amiket ébren szokás megtenni.

Van, aki elegendő időt tölt alvással, felébredve mégis úgy érzi magát, mint aki alig aludt valamit. Ezt legtöbbször depresszióval küzdő páciensek mondhatják el magukról. Ha bármelyik igaz Önre a fentiek közül, akkor azt javasoljuk járjon utána mi lehet a megoldás, ugyanis hosszútávon komoly egészségkárosító hatása van, ha az ember nem tudja kipihenni magát. Az okok feltárásában és a megoldás megtalálásában nagy segítségére lehet egy pszichológus. Ha rövid időn belül nem oldódik meg a probléma, azt javasoljuk kérjen segítséget. A foglaljorvost.hu weboldalon megtalálja a pszichológusok listáját, így nem kell egyesével végig néznie több pszichológus weboldalát. A foglaljorvost.hu weboldalon könnyedén tud időpontot foglalni az Ön számára legszimpatikusabb szakorvosnál.